A.J a falon ült és csak nézett a távolba. Kalapja nem volt rajta, de ezt nem is csodáltam.
Mikor haza jött sugárzott róla a boldogság, de most. Látszott rajta, hogy nincs sok kedve semmihez. Haragudtam Arminra, hogy úgy viselkedett ahogy. Mac viselkedését megértettem, hiszen én is neki mentem volna a bátyámnak, csak hogy megvédjem a fogadott húgom és egyben a legjobb barátnőm,így őt nem hibáztattam.
-A.J!-szóltam fel neki, mire lenézett rám.-Nincs kedved lovagolni egyet?
-Jaj te mindig tudod, hogy mi vidíthatja fel az ember lányát-mondta.
Leugrott a falról, és próbált mosolyt erőltetni az arcára de ez nem ment neki. Bementünk az istállóba és felnyergeltük a lovakat. Bár húgi kirakta a karámba Szellő velünk akart jönni, így átugrotta a kerítést, és utánunk ügetett, majd Apple Jack mellett sétált.
-Nagyon ragaszkodik hozzád-mondtam, csak hogy beszéljünk.
-Szerintem meg csak Apple Jackhe, és Black Jackhez.
Láttam rajta, hogy senkinek tartja magát. Annyira fájt így látni. A.J erős lány, de azért most megmutatta mennyire megviselte az élet nehéz súlya. A lány kőrbe vezetett a farmon. Elhaladtunk a nagy búza és kukorica táblák mellett.
-Megnézzük, hogy idén hányan jöttek a korosztályunkból dolgozni?-kérdezte a lány úgy tizenkettő felé.
Mivel egész nap alig szólalt meg így boldogan igent mondtam, bár kicsit fájt a fenekem a nyereg miatt. Ahogy elnéztem A.J-t eszembe jutott, hogy vajon neki menyi idő volt míg megszokta a nyerget.
-Olyan mintha nyeregben születtél volna-mondtam, miután megkérdeztem tőle, és nem kaptam választ.
-Tényleg? Ha tudnád, hogy tényleg lóháton kezdett el anya vajúdni velem nem mondanád ezt-mondta.
-Ez most komoly?
-Igen. Hét és fél hónapos terhes volt, amikor úgy gondolta, hogy még egyszer fel ül a lova hátára. Már éppen leakart szállni mikor elfolyt a magzatvize. Az orvos szerint csoda, hogy én túl éltem a szülést, hiszen akkor már nagyon beteg volt anya-mondta szomorúan.
Nem kérdeztem többet, csak lovagoltam csendben mellette.
Hatalmas rét mellé értünk, mire húgi megállította Apple Jacket, majd leszállt a nyeregből. A nyeregről leakasztotta a kötelet, majd szellő nyaka köré rakta (persze lazán), majd a kantár szárat fogva elindult lefelé a domb oldalán. Követtem a példáját.
-Jó napot!-köszönt a lány a munkások felügyelőjére.
-Szerbusztok. Apád küldött benneteket, hogy megmutassátok a pojácáknak, hogy kell dolgozni?-kérdezte.
-Nem csak lovagoltunk, és hajtott a kíváncsiság, hogy vajon hogy megy nekik.
-Oh jobb ha nem kérdezed. Nézd meg őket-mutatott egy csapat felé akik a rét szélén ült és csak beszélgetett.-Reggel nyolckor ültek ki és semmit nem csinálnak. Szívesen vissza küldtem volna őket, de félek, hogy eltévednek. Bezzeg az a csoport-mutatott éppen felénk tartó emberekre.-A többségük már évek óta itt dolgozik nyáron. Egy fiú van csak aki idén jött, de olyan szorgalmas és kitartó mint az öreg rókák. Ha jót tudom dühös az apjára amiért nem foglalkozik vele eleget, és mert még a nyári szünetben is távol akarja tartani magát tőle.
-Az nem jó. Megismerkedhetek vele?-kérdezte A.J.
-Persze most jönnek ebédelni. Amúgy meg nagyon hozzád való. Kár, hogy van barátnője.
-Még jó, hogy húginak van pasija-mondtam a fogam között.
-Nocsak tényleg?-kérdezte a férfi.
Jenna elpirult, de nem válaszolt. Akaratlanul is elkezdett a lovas nyaklánccal babrálni amit akkor szokott csinálni, ha Kentint szóba hozza valaki előtte, és a fiú nincs ott éppen.
-Na megjöttetek Viktor?-kérdezte a férfi.
-Aham. Köszi a segítséget kölyök, délután, majd azért pihenj egy kicsit-mondta a férfi a mögötte haladó fiúnak.
-Nem nehezebb mint a katonai kiképző iskola-mondta a srác.
Ahogy én úgy A.J is felkapta a fejét a hangra. Húgi kinézett a férfi mögé, majd gyenge, de legalább őszinte mosoly terült el az arcán.
-Szia Kentin-köszönt halkan.
Mivel vagy három férfi takarta így nem láttam, mi lehetett a reakciója a fiúnak, de az biztos alig fél percen belül már a karjaiban volt a lány.
-Na megint kezdik-mondtam a szemem forgatva.
-Maradj már-mondta Jenna.- Ugye nem akarsz féltékenységi jelenetet rendezni?
-Áh dehogy. Azért remélem hagyni fogod dolgozni.
-Lecsapom-mondta a lány kacagva, közben Kentin vállaiba kapaszkodott.
A körülöttünk levő férfiak csak mosolyogtak, de azért néha egykét kétértelmű beszólást lehetett hallani.
-Na jó, hogy megint mosolyogsz-mondtam.
-Újra? Miért mi történt?
-Hosszú elég ha annyit mondok, hogy a testvéreim nem bírják egymást-mondta a lány, majd közelebb húzta magához Kentint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése