Hétfő. Már megint hétfő. Gyors elláttam a lovaimat,majd megcsináltam a reggelinket. Bloom még aludt,így egyedül kezdtem el a napot. Furcsa volt,hogy nem egyedül élek pedig elvileg ezért költöztem el anya rám hagyott házába. Húgi nagyon igyekezett segíteni nekem,de ez olykor nehezen sikerült neki barátaival sokat ügyködtek és barkácsoltak (pedig mind lányok) ami után nagyon ritkán pakoltak el.
Ez a reggel is jól kezdődött ugyan is Bloom és barátai valamit csináltak a konyhában,csak hogy nem takarítottak el maguk után. Szó nélkül elmosogattam közben elkészítettem a reggelit.
-Jó reggelt nővérkém-köszönt a kislány.
-Szia tegnap mit csináltatok?
-Majd a suliban megtudod.
Ráhagytam mivel soha nem hazudott,de azért furdalt a kíváncsiság. Reggeli után elvittem a sulijába,majd rohantam a gimibe. A lányok vidáman fogadtak.
-A.J néztél már bele a táskádba?-kérdezte félve Rality.
-Még nem miért?
Félve nyúltam a táskámba,amiben egy zacskó csokis keksz volt gondosan eltéve apró kék masnival át kötve.
-Jaj kis buták. Raly y húgodnak üzenem,hogy legközelebb aludhat nálunk-mondtam.
Rality megkönnyebbült,én meg leültem Dash mellé.
Az első két óra unalmasan telt. A harmadik tesi volt.
Vissza érve egy levelet találtam a padomon.
" Várlak suli után az iskola előtt. Fontos! Kentin!"
A szívem hevesen zakatolt,mikor suli után kimentem az épületből. Elköszöntem a lányoktól,majd körbe néztem,hogy a fiú merre van. Ott volt az árnyékban a fa alatt. Nem várta meg,hogy én menjek oda hozzá. Ezt annak vettem,hogy komolyan akar beszélni velem.
-Szia-köszönt remegő hangon.
Az én köszönésen se volt biztosabb.
-Najó ez kezd kínos lenni-mondtam,mikor már percekig csak néztük egymást.
-Haza kísérhetlek?
Ránéztem,majd miután a tekintetünk találkozott bólintottam. Bártávolságot tartott mindkettőnk jól esett,hogy mellettem sétál.
-Sajnálom!-tört fel váratlanul a fiúból.
Ránéztem,majd meg kellett állnom. A fiú arcán egy könnycsepp folyt végig.
-Kentin-mondtam halkan.
A kezem a vállára tettem, de ő csak átkarolt.
-Sajnálom. Akkora egy barom voltam. Tudom, hogy vétkeztem és azt is, hogy ez volt a világ legrosszabb döntése amivel megbántottalak és a szívedbe gázoltam, de nem tudtam, hogy reagáljak erre az egészre.Több mint valószínű hogy nem fogsz nekem megbocsájtani, de azért szeretnék bocsánatot kérni. Lehet, hogy miután ezt elmondom nem akarsz soha többet hallani rólam és az is lehet, hogy nem ajánlottam fel semmiféle kerülő utat, de egy dolog biztos, még pedig az, hogy szeretlek. Csak remélni tudom, hogy képes leszel legalább hozzám szólni, jobbik esetben pedig barátok maradhatunk.
Percekig csak hallgattam, mert nem bírtam megszólalni.
***Kentin***
Csak hallgatott. percek múlva lassan leengedtem a kezem, majd a homlokom az övéhez nyomtam.
-Nem fogsz megbocsájtani igaz?
-Ezt nem mondtam. Megbocsájtok, de nem felejtek-mondta határozottan.-Szeretnéd tiszta lappal kezdeni?
-Igen-mondtam egyszerűen.
-Akkor csókolj meg!-hangzott az egyszerű utasítás.
Egy pillanatra haboztam, de végül megtettem.
-Én is téged, de most gyere menjünk, mert Bloom kiakad, ha kések a sulijából.
-Jaj-mondtam.
A.J látta rajtam, hogy nem igazán jövök ki a kislánnyal, de csak azért, mert fájt az igazság amit mondott. A lány megfogta a kezem, majd elindult a város egyik távolabbi része felé, én meg csak követtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése